Január óta Tatabányán lakom és dolgozom, amit olyannyira élvezek, hogy a napjaim fókusza is folyamatosan ezen volt. Persze emellett, ha nem is olyan erősen, azért a mehetnék is megmaradt. Gondoltam, hogy Izland után nem egy hosszú hétvégés városnézés lesz a következő “durranás”. Túl nagyszabású dolgokkal szembesültem tavaly, és ezzel az elvárásaim is együtt nőttek. De azt nem gondoltam, hogy ez így nagyon nem jó. Bele is telt pár hónapba, mire észrevettem magamon.

Amikor áprilisban elkezdtem itthon a Kéktúrát, hogy egy kicsit kiszakadjak otthonról, és bután azokkal az elvárásokkal mentem neki, amiket a Laugavegurról hoztam magammal, hát hamar pofára estem. Szép-szép kishazánk, de azért a világ egyik legszebbnek tartott tájával a fejemben nehéz elevickélni Kőszegtől Sárvárig. Repcetáblák, hosszú és egyenes földutak, fatelepek, még egy kis repce, még egy kis fatelep. Plusz első este szétáztam egy viharban (természetesen sátorral voltam), másnap meg leégtem a napon. Harmadik napra már az égett bőrömön csapkodtam a szagra gyűlt legyeket.
Kőszeg előtt, Írott-kő nagyon jó volt, szó se róla. De az biztos, hogy nem az utána következő szakasz vonzza a túrázókat az útvonalra, és sem a körülmények, sem a felkészültségem nem volt optimális.

Azért persze voltak szép pillanatok.

Megsemmisülten adtam fel a dolgot Szeleste alsó vasútállomásnál, vonatoztam haza, és töltöttem a maradék szabadságomat takarítással.
Amit viszont megtanultam, hogy az utazáson belül, a backpackelésen belül, a túrázáson belül a dolog teljesítmény oldala és nagyon nagy részt a táj az, ami vonz. A deep, spirituális önidő és “zarándoklat” oldalához meg hangulat kell. De nagyon. Szóval a sokak által megjárt El Camino nem az én asztalom. Legalábbis most biztosan nem.

De akkor micsoda?

Európán belül mozogni ma már nagyon kényelmes és egyszerű. És tény, hogy rengeteg kalandot tartogat. Az is tény, hogy közel sem fedeztem még fel az egészet. Nem is lehet.
Ám a világ távolabbi részei, melyeket egyetemistaként a pénzhiány miatt napoltam el, kereső emberként már elérhetőbbé váltak, így mindenképpen Európán kívüli célt szerettem volna most magamnak.

– Indiára még nem állok készen. Hát akkor egy jó Indonézia? Talán még arra sem. – kezdtem az ötletelést a sablonos dolgokkal januárban.
– Kanada?
– Ehh.
– Afrika?
– No way!
– Eljött Madagaszkár ideje? (Madagascar a N°1 a Bakancslistán)
– Túl drága. Ennyire azért még nem nyílt ki a világ…
– Dél-Amerika?
– Nem! Mégha bízom is az eddigi tapasztalataimban és az állóképességemben, lehet, mégis valami közelebbi cél kellene.
– Akkor mégis Európa?
– Talán…
– Norvegia?
– Skandinávia… Túl drága. Plusz az elmúlt utak többségét arrafelé szerveztem. Tuti van valami más irány is a világban! Hol egy Földgömb?

A biztos jele, hogy megérkeztél Skandináviába.

Földgömb híján Google maps.
– Kanári-szigetek?
– Túl populáris.
– Marokkó?
– Alakul… Nem Európa, de nem is 6 órás repülő. Tetszik ez az átmenet dolog. Mi hasonló van?
– Grúzia mondjuk?
– Csoda hegyek, bor, egyszerre modern és régi, kalandokkal teli. Jókat lehet túrázni. Ó, de jó, hogy ez eszembe jutott. Ez kell nekem.
– Akkor Grúzia?
– Grúzia! – döntöttem el.
– Na nézzük! … Igen, megközelítés fapaddal sima. Kicsit drága mondjuk, de később csak lesz valami olcsóbb is.

Google keresés:
“Trekking in Georgia.” -Jujj de szép!
“Figyelem, nem jól jelzett útvonalak.” – Na puff! 21. század, GPS. Nincs ezzel gond.
“Szeszélyes időjárás.” – Izland és Írország után ezzel nem tudsz elriasztani, papi!
“Ne vágj neki egyedül, sok a kóborkutya a hegyekben.” – Hujuj!
“Mérgeskígyók.” – Na ez már para.
“De velük ritkán találkozni, és nem halálos.” – Jó, akkor ez még belefér.
“MEDVE!”

És így roskadt magába egy tök jó ötlet, akár egy kártyavár.

Tehát vagy eltévedek egy viharban, vagy megmar egy kígyó, aztán széttép egy kaukázusi juhászkutya, vagy egyszerűen csak MEDVE. Kösz, nem!

Google keresés:
“beautiful hiking trails”
“european trekking”
“awesome landscapes in Europe”
“10 hikes in Europe you must do before you die”
stb. stb.

Sarek Nemzeti Park – Ó, helyben vagyunk. Egy újabb Skandinávia… Bááár, ezt összeköthetném az Abisco Parkkal. Az már listatétel egy ideje. Aztán mondjuk át Norvégia Lofoten-szigeteire. Ez így már tetszene. De akkor most megint Skandinávia? Mondjuk, hogy ötletnek jó. Mi más van még?

GR20, Korzika – De jó! Erről a túráról már hallottam valahol. Kitől is? Ja megvan!
Utánaérdeklődtem, idézem a válasz egy részletét:
“Egyszerűen nem tud rá a test fizikailag felkészülni, ami ott van (…) az első napokban többször majdnem elájultam. (…) Brutális volt az a sorozatterhelés.”
-Okké, akkor ezt is inkább későbbre tolom. Majd valamikor egy jövőbeli ironman verseny után. Talán…

A túra gondolatmeneten felmerült még a Mount Blank, újra Marokkó, Chile, kicsit az El Camino stb.
Tovább kerestem, nézelődtem. Pár napig ráfeszültem Skóciára, majd pár napig azt hittem, hogy visszamegyek a Feröer-szigetekre. Február végére viszont, nem is tudom hogyan, de meglett a befutó:

Jordánia.

A vízum már megvan.

Egy újabb olyan hely, ami közelében sem volt a bakancslistámnak. Tehát, ha minden úgy halad, ahogy terveztem, idén nem nagyon kerül majd pipa a listára. Helyette viszont csak az úticél ötletelések alatt felkerült egy ironman és a GR20. Hiába próbálom visszavenni a hatalmat a lista felett, eddig tragikusan vesztésre állok.

Ez így van jól.

február 27. 8:34
június 13. 22:30