Üdv néked, Kalandor!
Hogy mit érdemes rólam tudni?
Megkockáztatom, semmit.
Viszont, hogy azért mégse lógjak a levegőben, az alábbiakban szeretnék egy rövidke skiccel szolgálni arról, miért utazgatok, mi késztet kalandokra a stoppolástól a teljesítménytúrákig, egyáltalán miféle utazás amit művelek, vagy legalábbis igyekszem művelni, és ki is vagyok „civilben”.
Szóval álljon itt jómagamról pár nem feltétlenül annyira fun, mint amennyire fact:
Van egy rohadt hosszú, önálló életet élő és dinamikusan változó bakancslistám.
A változás itt annyit tesz, hogy pislantok kettőt és hopp, egy újabb tétel került a végére. A kezelhetőség reményében most ott tartok, hogy a nagy listán belül vannak allisták, az allistákon belül pedig színkódolás.
→ Nagyritkán azért sikerül kicsit faragni is belőle, és ez az oldal pont ezt hivatott bemutatni (többnyire), de egyelőre kezd megmosolyogtatóan hosszúvá válni a teendők sora.
Sebaj! Így legalább minden este mosolyogva alszom el.
Hivatásomat tekintve gyógyszerész vagyok.
De nem, nem Breaking Bad módra főzöm a pénzt az utazásokra,
és nem, nem tudok vény nélkül szerezni ezt meg azt.
Végezni az egyetemen nagyon jó érzés volt. Elmondhatatlanul felszabadító volt átvenni a diplomát,
és magam mögött hagyni azt a sok sza** … vagyis ööö … Könnyeimtől fuldokolva búcsúztam életem legszebb éveitől.
Rengeteg fogkefém van.
A baj az, hogy egytől egyig otthon. Mivel állandóan elfelejtem bepakolni a táskámba, minden úttal gyarapszik a készlet.
Legutóbbi utam előtt viszont erre külön odafigyeltem, és egy Izlandon vásárolt akciós, egyet fizet kettőt kap doublepack lila darabját vittem magammal.
→ Fogkefe helyett ezúttal a szemüvegem hagytam otthon… 3 hónapnyi homályos ír tájkép. Jó volt.
Szeretem feszegetni a határaimat.
→ Szeretem érezni az adrenalint egy snowboard ugratásnál, vagy nem érezni a lábaimat a jeges óceánban.
Budapesthez vagyok szokva, de azért emberből is megárt a sok.
→ Szeretek egyedül utazni. Megnyugtató dolog elmerülni a gondolatokban, nem alkalmazkodni mások igényeihez, hanem csak menni, menni a saját tempódban. Bármikor sarkon fordulhatsz, bármilyen kis utcába, bármily hírtelen gondolattól vezérelve bemehetsz. Te döntöd el mi az őrültség, és mi nem az.
Kiskoromban volt kőgyűjteményem…
→ Elég súlyos hobbi és hamar kihevertem, ám utazás közben máig kerülnek kavicsok a zsebembe.
Van egy nyakláncom az eddigi utak medáljaival. Közülük nem egyet a helyben felkapott zsebkavics reprezentál.
Szeretem a szürreális helyzeteket, az irreális elvárásokat, és a hasonlóan illogikus, nevetséges emberi megnyilvánulásokat. Kedvenc festőm pedig Salvador Dalí.
Szeretek mosolyogni, és nagyon jó érzés, ha valaki visszamosolyog.
Szórakoztat, amikor valaki idegbeteg módjára viselkedik, mert elfogyott a tej a boltban, vagy anyázik, mert beletrappolt egy pocsolyába. Jót derülök rajta (általában), ha fél órát állok egy rossz sorban, ha harmadszorra is kitörik a ceruzahegy, vagy ha más helyzetben szerencsétlenkedem.
Ilyen „szerencsétlenkedés” pl. a blog neve is.
→ Szeretem a nyakkendőket → Hát akkor utazzunk abban!
Odáig már csak jóval később jutottam el, hogy ez városnézésen kívül minden másra mennyire praktikátlan.
De a nyakkendőket továbbra is szeretem. → A név maradt.
Imádom a magas tengerpartokat és a hegyeket.
Homokos tengerpart vs. sziklák?
A homokról aligha tudsz bombát ugrani a habokba… Tiszta sor.