A legtávolabb tehát a pénzváltó volt. Az utcán próbáltam nem ránézni senkire, nem észrevenni, hogy bámulnak. Próbáltam felvenni a gyalogosok ritmusát, nem felkapni a fejem minden dudaszóra. Szerintem hamar ráéreztem. Még két úttesten is átkeltem.
Landolás után csak tovább fokozódott az élmény. Nem tudom miért lepődtem meg, hiszen tudtam hova érkezem, de azzal, hogy körülöttem nikábot viselő nők és arab viseletbe öltözött férfiak és gyerekek mentek keresztbe-kasul, hirtelen tudatosodott bennem, hogy itt bizony én vagyok a "másmilyen".
Gondoltam, hogy Izland után nem egy hosszú hétvégés városnézés lesz a következő "durranás". Túl nagyszabású dolgokkal szembesültem tavaly, és ezzel az elvárásaim is együtt nőttek. De azt nem gondoltam, hogy ez így nagyon nem jó. Bele is telt pár hónapba, mire észrevettem magamon.
Egy nappal korábban kb. ugyanilyen távot tettem meg oda-vissza. Így utólag itt persze meg kell jegyeznem, akkor nem volt 20 kiló a hátamon. Se nem esett. Igaz, ami igaz, köd se volt. És ami a legfontosabb, NEM VOLTAK SIRÁLYOK. Na de erre mindjárt visszatérek.
